1.fejezet. (bevezető)

Végre elkezdődött az utolsó év is. 8.-as lettem. Középiskolát kellet választani. Nem tanultam rosszul. Anyával nézegettük a pályaválasztási könyvet. Anya mondta az iskolákat én pedig nem is figyeltem rá csak álmodoztam egy nagyon szép iskoláról ahol minden jó és tökéletes lesz. –Figyelsz rám?-kérdezte anya. –Ő, igen, hogyne, persze!.válaszoltam. majd mondott egy iskolanevet. Nagyon tetszet. Anya viszont továbblapozott. –Anya! Várj csak! Lapozz vissza ahhoz a gimihez!-mondtam. Anya elolvasta mit kell róla tudni és hogy vesznek fel. Majd mikor felírtuk a jelölt iskolák nevét a lapra. Akkor tudtam abba a Ginibe akarok járni. Mellette még 2 iskolát jelöltünk. Nem sok, de megteszi. A Gími nyílt napja pont úgy jött hogy suli volt és az iskola igazgatónője nem engedett el az iskolába. Elérkezett a félév is. A bizonyítványomban az átlagomat hoztam, nem lett se rosszabb, se jobb, aminek örültem. Majd mindenki kapta a leveleket és másnap a barátnőim sikítozva ugrottak a nyakamba: -Képzeld a Vikivel osztálytársak, leszünk, felvettek!!!!-kiáltották. –Hűha! Ez nagyszerű. Mondtam. A suliba irodalom órán azt olvasták kik kaptak levelet. Hát igen, felolvasták a nevem. Helyhiány miatt. Mondta a tanár és rám nézett. Az arcom nagyon buta lehetett mert a fél osztály idétlenül nézett rám. Másnap megint jöttek „Felvettek engem is osztálytársa leszek neki…” Egyre jobban éreztem, a szomorúságot. Már remegve mentem be órára. Olvasták, megint elhangozott a nevem. –Anna, sajnálom, itt is helyhiány miatt. Már ez a suli volt az utlsó remény. Hát ide sem vettek fel, ez volt a Gími amibe annyira menni szerettem volna. A barátnőm odaszólt: -Anna lehet felebezni!  -Hát persze…az lesz. –mondtam. A szemem könnybe lábadt nem bírtam tovább, kirohantam az osztályból. A tanárom utánam jött és azt mondta ha szeretném most is megírhatjuk a fellebbezést. Mondtam hogy hogyne, szívesen. Ők pedig elküldik az iskolának. Ez már tényleg a legutolsó esély lesz. Majd egyik nap hazérkeztem. Rögtön megnéztem a postaládát. Nem volt levél. Átmentem a mamához a szomszédba hogy elpanaszoljam neki. Amikor odanyújtott egy levelet. –Ez neked jött! Nem bontottam ki, átmentem és akkor jött a postás. A levél nagyon vastag volt és nagy borítékba volt csomagolva. Azonnal megnéztem a küldőt. A gími volt. Azonnal nekiestem és kibontottam. –FELVETTEK!!!!!!!!!!-sikitottam. Végre igen! Álmaim iskolája.-gondoltam magamba. Otthon végre bekötötték a nettet is. Megnéztem a suli honlapját. Tátva maradt a szemem. Az iskola csodálatosan nagy és szép volt. Annyi kép. Majd böngésztem tovább..tantárgyak..tanárok…diákok. És gondoltam megnézem a foglalkozásokat is amiket a diákok űznek. Ekkor aztán végleg leesett az állam. Azt hittem ott kapok szívrohamot. Azt olvastam: „Iskolánkban nem csak egy hanem több Rock banda is van ha rákantintasz akkor a honlapukra mész.” A szemem megakadt az első nevet látva. Még egyszer megdörzsöltem a szemem. Álmodom-mondtam. Ott állt feketén fehéren. Tokio Hotel. Nem hiszem-mondtam…Biztosan rosszul írtam be a címet. Megnéztem még 1x. de jól írtam. Az iskolába, ahová járni fogok oda jár Bill, Tom ,Georg ,és még Gustav is. Nagyon örültem neki. Már akkor óriási fannak tartottam magam. A többiek ezt mint nem tudták, nem is szóltam róla senkinek. Így lesz a legjobb.-gondoltam. Majd jött az év vége a Ballagás. Majd a nyári szünet. Be kellet menni a suliba a pólókért és be is kellet iratkozni. És majd augusztus 30.-án menni a könyvekért. Én 9. C-s lettem. Eljött a nap. Semmi kedvem nem volt bemenni a suliba méghozzá egyedül a könyveimért. De muszáj. És elindulta. Bementem az ajtón. A tornaterembe kellet menni az egy hosszú folyosó végén volt. Fejemet lehajtottam és csak arra gondoltam nem lesznek itt barátaim, senki nem jött ebbe a suliba rajtam kívül. Ez nagyon elszomorított. És akkor épp egy kanyar volt amikor..Pufff. Valikibe nagyon belementem, és az elejtette a könyveket. Azonnal lehajoltam és segítettem neki összeszedni. Biztosan nem 9.-es lehetett, mert nagyon sok könyve volt. Lehajolt. Akkor láttam csak…. Te jó úristen, azt hittem ott hátraesek. Bill volt az. A szívem verni kezdett. Majd felpattantam, már ő is állt. Majd a hangom majdnem elakadt. –Bill? Bill Kaulitz?-kérdeztem –Igen, amúgy Hello.-mondta. –ŐŐŐ, igen, szia.-válaszoltam. –Nagyon megütötted magad? Jobban figyelhetnél!-mondta. –Igen! Tudom bocsika. És te? Jólvagy?-kérdeztem –Igen én igen, 1.leszel?-kérdezte. Iiiiigggeeenn.-még mindig alig tudtam elhinni. Majd kértem egy kis útbaigazítást tőle. –Merre kell elkérni a könyveket? –Bemész a tornaterembe és ott jobbra. –Köszi! Na akkor megyek…szia.-mondtam –Szia! Bementem a tornaterembe és nem láttam senkit se jobbra se balra se 9c-t. Kirohantam. Billt még a folyosón találtam. Utánakiáltottam: -Bill!!! Nem találom! Segítenél?-kérdeztem. –Hát persze.-mondta. Fogta a könyveit lepakolta az ablakba és visszaindult velem a tornaterembe. Még mindig nem tudtam mit mondani a szívem viszont vadul vert. Majd Bill törte meg a csendet. –Amúgy hogy hívnak?-kérdezte. –Anna,-válaszoltam. –És ide fogsz járni! Tetszik a suli? Melyik osztályba jársz?-kérdezgetett Bill.

-A suli nagyon tetszik, ez álmaim iskolája! 9c-s leszek.-mondtam kicsit halkan. Majd bátrabb lettem. –Hé te vagy ti hogy, hogy nem vagytok magántanulók?-jutott eszembe. –Még nem lehetünk, csak jövőre. Körülnéztél már rendesen a suliba? Mert ha nem szívesen körbeveztlek.-mondta. –Még nem volt rá alkalmam, nagyon szívesen.-mondtam. Majd a tornateremhez értünk. Tényleg ott volt ahol Bill mondta csak nem vettem észre. –Hányadikas leszel?-kérdezte a hölgy. Én annyira nem voltam magamnál…. -9c-s lesz.-mondta Bill. A nő a kezembe pakolta a könyveket. Rettenetesen sok volt ezért Bill azt mondta segít és a felét levette a kezemből. Visszaértünk az ablakhoz ahol Bill a könyveit hagyta. –Most már nem segíthetek, mert itt az enyém is. Ráérsz holnap? Elmehetnénk fagyizni!-mondta

-Köszönöm a segítséget, 3xorra is. És nagyon szívesen elmennék veled fagyizni.-jelentettem ki határozottan. –Ez nagyszerű! Akkor mondjuk 5 körül átmegyek hozzátok. De hol is laksz?-elmosolyodott. –Inkább átmegyek én! Csak egy utcányira lakom tőletek a nagy rózsaszín házban.-mondtam, és mosolyogtam. Majd kifelé az ajtón jött Tom Georg és Gustav is. Bill bemutatott nekik. Mindenki nagyon rendes volt. Majd búcsúzásul mindenkitől kaptam egy puszit. Bill adott utoljára majd még visszafordultam és láttam hogy Bill a többiekre mosolyog majd rám. –Sziasztok!-kiabáltam vissza nekik. Hazaértem. Anyukámnak azonnal elmeséltem mi történt. Szinte ő sem akarta elhinni.  Este nem tudtam aludni, a pillangók röpködtek az agyamban és a gyomromban is. Egész este csak Billre gondoltam. Majd reggel totál be voltam zsongva mi lesz ma. Már 4 órakor készen álltam. Nem tudtam mit csinálni fel alá sétáltam a lakásban. Majd 10 perccel 5 előtt, elindultam hogy időben ott legyek. Becsöngettem. Bill nyitott ajtót. Nagyon kedvesen fogadott puszi puszi. Majd a nappaliba vezetett és bemutatott a szüleinek. Azt mondta: Ő itt Anna, most lesz 9.-es a sulinkban. Majd mondta induljak fel a lépcsőn mindjárt jön. Anyukájához hajolt és pont értettem mit súgott neki: „ő lesz a barátnőm ha minden igaz” és anyukája rá mosolygott. „Helyes szimpatikus lány.”-mondta anyukája. Majd úgy tettem mintha nem halottam volna semmit Bill utánam jött és mutatta az utat. A szobája nagyon szép. Azt mondta üljek le felkap valamit és mehetünk. Nem kellet sokat várnom. 5 perc múlva vissza is jött. Leült mellém az ágyra. –Figyelj Anna! Furi ez az érzés, nem tudok aludni tőle, csak rajtad jár az eszem mióta találkoztunk. Többet szeretnék mint barátság. Hogy döntesz? Mit mondasz erre?-kérdezte Bill. –Ő….ezt nem mondod komolyan. Sajnálom de nem hiszem el. Ne játszadozz velem! –mondtam. Majdnem sírtam próbáltam visszatartani, de elég volt egy pislantás és a könnyeim lefolytak. Bill megfogta a kezem, és a szemembe nézett. Majd ezt mondta: Hát nem hiszel nekem? Nem tudok ilyen dolgokkal viccelni! És nem tudok egy lányt megbántani. Főleg téged! Mert szeretlek!-mondta Bill. –És ne sírj! Nincs miért!-tette hozzá. –Tényleg nem vicceltél? Szeretsz? Mert…mert…(elakadt a szavam) m…e..r…t.. én nagyon szeretlek!-mondtam a sírástól elcsuklott hangon. –Én is! És nem vicceltem! Szertlek.-mondta. Itt volt az a rész amibe beleremegett a lábam a szívem kalapált. Bill megcsókolt. Ez volt az első csók. Majd kézen fogott és elindultunk fagyizni.A fagyi után… Bill hazakísért adott egy csókót.-Holnap 8-kor a suli elött.-mondta. –Ott leszek! És bementem az ajtón. Már szárnyaltam (gondolatban). Reggel gyorsan elkészültem és 8-kor. Igen Bill a kapuban várt és az osztályba kísért. Pár csajjal nagyon összehaverkodtam, nagyon rendes volt mindenki. Aznap minden jól telt. Bill suli után is megvárt és mondta menjek át hozzájuk miután megtanultam. Mondtam rendben van. Adott egy csókot. Haza gyalog mentünk. Sokat dumáltunk amikor elválásra került a sor Bill megölelt és megcsókolt.

                                SOSEM FELHŐTLEN EGY KAPCSOLAT.

2. fejezet.

A leckét nagyon sebesen írtam. És bemagoltam amit kellet. Indultam Billékhez. Nem nyitott senki ajtót gondoltam bemegyek. Bill szobájába nyitottam az ajtót. Azt hittem szívrohamot kapok, a szavam elállt, alig kaptam levegőt és olyan fájdalom hasított belém hogy majdnem szét vetett. Éreztem, ahogy a szívem apró darabjaira törik. Ott volt. Egy lány, Bill szobájában és Bill és a csaj röhögtek mint állat. A pumpa felment bennem.

-Szeretsz mi? Ja aha! Jó kis hazugság! Hány csajod van még? Talán a szekrényben is tartasz!? Hát ezt nem hiszem el! Bill…pff tudtam hogy nem kell hinnem neked! Tudtam! –majd elkezdtem elrohanni a lépcsőn. Bill még utánamkiabált: -Vár ő csak… és bevágtam az ajtót. Az utca végén hátranéztem, láttam kint áll a házuk előtt, majd bemegy. Másnap a suliba a kapuban állt Bill pont 8-kor mint előző nap. Meg akarta fogni a kezem, én kirántottam és elrohantam a terembe. Egy hete nem találkoztunk. Próbáltam kerülni a suliba. Pont pénteken volt a névnapom. Hazamentem. Beléptem a szobámba. Az ágyamon egy ajándékdoboz. Megjedzem gyönyörűen volt becsomagolva. És mellette 16 szál rózsa. Leültem kibontottam az ajándékot. Egy aranyos plüss maci volt benne a kezében egy „Ich liebe Dich” táblával. És egy lap, olyan képeslap szerű. Ezzel az üzenettel: „A lány Tom barátnője volt és eltévesztette az ajtót azon nevettünk. Szeretlek és nem akartalak megbántani.” És alatta volt egy vers, is:

Szeretlek,jobban,mint szeretni lehet!
Az életemnél többet nem adhatok neked!
kezedben a sorsom, tiéd mindenem!
Szerelmed mindennél fontosabb nekem!! Sírva fakadtam mikor elolvastam és rohantam Billékhez. Nem is csöngettem, egyenesen a szobájába. Ott ült, egyedül. Megálltam az ajtóban és néztem pár percig. A székén ült. Csak bámult maga elé. –Bill.-mondtam halkan.

-Rám nézett. Látta a könnyes arcom. Én pedig csak álltam az ajtóba és néztük egymást. Majd Bill szeme könnyes volt. Nem bírtam tovább. Odaléptem hozzá és a nyakába borultam. –Szeretlek Bill!-mondtam a hangom elcsuklott.-De ezzel nem oldasz meg semmit, akárhányszor majd megbántasz ajándékot adsz hogy megbocsáltsak neked?-kérdeztem.

 –Pisszt, ez nem fordul elő többet. Szeretlek, nagyon.-mondta. Mire végre megnyugodtunk meg csókolt. –Bocsáss meg.-mondtam. –Semmi baj.

Hát ennyi lenne a történet. És boldogan éltünk míg meg nem haltunk.