Prue története

16 éves vagyok, és egy magyar városban nőttem fel, egészen addig, míg a szüleim be nem jelentették, h elköltözünk! Ez a hír teljesen kikészített, volt, h egy egész álló napot végig sírtam ezen! A barátaim is hasonlóképpen fogadták a hírt, de nem volt mit tenni! A nyáron kiköltöztünk Magdeburgba, egész szép házunk volt, de csak arra tudtam gondolni, h már semmi sem lesz olyan mint régen. Persze anyuék próbáltak vigasztalni:

-Nyugi, kicsim! Biztos lesznek új barátaid, hiszen olyan kedves lány vagy!

De ez engem különösebben nem érdekelt! A nyelvvel hála égnek nem volt gondom, mert a suliba is németet tanultam, és a középfokúm is meg volt belőle! Eddig még csak egy barátom volt, de abban nagyot csalódtam, és ismerve a német pasikat még ettől is tartottam!

Mivel júliusban költöztünk ki, és kb. egy hónap alatt költöztünk be teljesen, ezért az egész augusztust azzal töltöttem, h a barátaimmal beszéltem, és  apuval németet gyakoroltunk! Suli kezdés előtt volt egy beiratkozás, ezért nekem is be kellett mennem a jövendőbeli sulimba, h megismerjem az osztálytársaimat! Anyukám beszélt az osztályfőnökkel, aki azt mondta, h rajtam hívül lesz még egy lány, aki szintén csak most költözött ide! Ennek azért örültem, hiszen legalább nem leszek egyedül! Mikor megérkeztünk, alaposan megnéztem az iskolát: tágas és rendezett volt, ami megnyugtatott. Anyuval bementünk a nagy főbejáraton, ahol elindultunk, és elég gyorsan megtaláltuk a termemet. Ez volt az ajtóra írva: 10.c Egy nagyot sóhajtottam, majd lassan lenyomtam a kilincset. Benn fura látvány fogadott: egy Barbie-babához hasonlító lány ült egy padon, körülötte pedig vagy 10 lány, akik szinte itták minden szavát. A terem másik sarkában pedig vagy 10 fiú állt, akik bejöttemre elismerően bólogattak. És volt ott még vki: majdnem közvetlenül mellettem egy nagyon szimpatikus barna hajú lány. Rögtön gondoltam, h ő lehet a másik lány, aki csak most költözött ide. Rám mosolygott, erre én vettem a bátorságot, és odaslattyogtam hozzá. Bemutatkoztam:

-Szia, én Prue vok, Magyarországról érkeztem.

-Szia, és pedig Dylen, Ausztriából.

-Akkor te vagy a másik lány, aki csak most költözött ide, ugye bár?- kérdeztem én.

-Igen, jól tudod!-felelte.

Azzal leültünk, és tovább beszélgettünk. Mint kiderült, nagyon jófej csajszi, és amint gondoltam, ezzel ő is így volt. Kb. negyed óra múlva bejött az oszifő, és anyummal kezdett el beszélgetni. Aztán, mikor befejezték, az osztály felé fordult, és így szólt:

-Szervusztok gyerekek! Idén 2 új diákkal bővül osztály közösségünk! (Dylen és én egymásra mosolyogtunk.) Na, hol vagytok? Gyertek csak ki bátran! Ne féljetek!

Azzal félénken kimentünk.

-Mutatkozzatok be, kérlek!- mondta a tanárnő, akit egyébként Magda néninek hívtak.

Dylen kezdte a bemutatkozást, mert ő volt a bátrabb:

-Sziasztok! Én Dylen Jungreithmair vok, 16 éves. Az ausztiai Wels-ből érkeztem, 4-es tanuló vok.

Most jöttem én:

-Hello! Én pedig Prue Halliwell vok, és Magyarországról érkeztem, 16 éves vok, kitűnő tanuló.

Ekkor nagy sugdolózások kezdődtek, főleg a lányok körében. Majd leültünk, és Magda néni magyarázni kezdett az új tanévvel kapcsolatban. Hátranéztem, mert volt egy olyan érzésem, h vki bámul. És nem is csalódtam: egy magas vékony srác, érdekes fekete frizurával éppen engem nézett. Rám mosolygott, én pedig visszamosolyogtam rá. Igazán helyes volt….Talán mégiscsak rám talál a szerelem??

Mikor vége lett a tanárnő tájékoztatójának, éppen indultunk volna kifelé, mikor az a srác utánam futott, és megfogta a karomat. Én kicsit megilletődve hátra fordultam, és mikor láttam, h ő az, elmosolyodtam.

-Szia!-mondtam.

-Ö…… Szia Prue! –mondta mekegve-makogva, és még mindig fogta a kezemet. Örömmel hallottam, h megjegyezte a nevem. Kicsit kínos volt a dolog, ezért úgy döntöttem mondok vmit:

-Igazából Prudence a nevem, de mindenki Prue-nak hív, tudod, ez olyan becenév.

Ekkor már felocsúdott, és így szólt:

-Jaj, de hülye vok, a nevem Bill.- azzal végre megrázta a kezem.

-Szia Bill!-köszöntem, azzal egy másik fiú odalépett Bill mögé. Ő is magas és vékony volt, nagyon laza szerkóban, hosszú rasztázott barna hajjal.

-Ő pedig itt az ikertesóm, Tom.-azzal vele is kezet ráztam. Azután bemutattam őket Dylennek is. Keveset dumáltunk, majd megkérdezték, h lenne-e kedvünk elmenni velük vhova. Természetesen igent mondtunk, hiszen még nem álltunk vmi jól cimbi-fronton! Az úton végig Tom dobálta a poénokat, Bill a félénkebb srác volt, és ez nagyon tetszett. Bár látszott rajta, h nem esik neki jól, h az összes figyelem a tesójára hárul. Ezért cselekedett: megfogta a pólómat hátul középen, és megállt. Vagyis így én se tudtam tovább menni. Majdnem elestem, de szerencsére elkapott. Mikor felálltam, így szólt:

-Bocsi, csak tudod látom  a tesómon, h nagyon bejön neki a bnőd, nem szeretném ha aggatnánk, meg egyébként is szeretnélek megismerni. Tudod nagyon szimpatikus vagy nekem.

-Köszi, te is nekem.- feleltem.

Azzal hosszú beszélgetésbe kezdtünk, amiben kiderült, h van egy együttesük, ami egész Németországban ismernek, a neve pedig Tokio Hotel. De más is kiderült róla: h szereti a kutyákat, szeret rajzolni, énekelni, és aztán felőlem kérdezgetett, én is elmondtam neki szinte mindent magamról. Közbe megérkeztünk egy pizzázóhoz, ahol egy nagy pizzát feleztünk el ketten. Majdnem egyszerre fejeztük be az első szelet elfogyasztását, és mindketten ugyanazt a szeletet szerettük volna kivenni. Ekkor ezt mondtam:

-Bocsi, vedd csak ki!

-De nem, vedd ki te! –mondta.

-De nem, én azt szeretném, h te vedd ki, nekem jó az a másik is!- feleltem.

-Nekem is jó a másik!

-Na jó, tudod mit, számoljuk ki? –mondtam nevetve, mire ő is nevetni kezdett.

Végül enyém lett az szelet. Olyan kedves volt velem, h alig tudtam elhinni. Szinte már 8 óra körül volt, mikor hazaindultunk. Bill felajánlotta, h hazakísér, amit örömmel el is fogadtam. Dylent pedig Tom kísérte haza. Elindultunk. Először nem szóltunk semmit sem egymáshoz, csak mentünk, de aztán megtörtem a csendet:

-Köszönöm ezt a szép délutánt.

-Én köszönöm. Igazán örülök, h megismertelek! –azzal átkarolta a vállamat a bal kezével. Így mentünk tovább és beszélgettünk. Odaértünk a házunk elé, és eljött a búcsúzkodás ideje: átkarolta a derekamat, és egyre közelebb hajolt hozzám. Ekkor én kitértem előle, és adtam egy nagy cuppanós puszit az arcára. Kicsit meglepődve nézett rám, ezért ezt mondtam:

-Bocsi, de azt hiszem túl gyors lett volna…. Remélem nem haragszol.

.Nem, dehogyis. -azzal hosszan megpuszilt, és magához ölelt. Elköszöntünk  és hazafelé indult. Én bementem, ahol anyu furán somolyogva így szólt:

-Látom máris vannak új barátaid.

-Igen, vannak.- vigyorogtam vissza rá, azzal felsiettem a szobámba, h mindent elmeséljek a magyar barátaimnak. Holnap volt az évnyitó, ezért nem sokáig gépeztem.

Mikor elaludtam, csak Billre tudtam gondolni, meg arra, h milyen kedves volt. Másnap szép ünneplőbe öltözve indultam el az ünnepségre. A kapuban összefutottam Dylennel, aki elmesélte, h Tom tegnap hazakísérte, és megcsókolta. Én is elmeséltem neki mindent, azzal elindultunk befelé. Az osztályterem előtt a fiúk vártak ránk: Bill adott 2 puszit, Tom pedig megcsókolta Dylent. Bementünk, ahol a fiúk bemutatták nekünk a haverjaikat:

-Ő itt Andreas, aztán Mathis, Zeck és ő pedig Daniel. –sorolta Bill,  és mindegyikkel kezet fogtunk. Kedves srácok voltak ők is. Ekkor vettem észre, h nem messze tőlünk 4 fiú nagyon engem néz. Mikor ezt Bill látta, szorosabban ölelt magához, és ezt suttogta a fülembe:

-Velük ne törődj, nagyon szemetek, mikor kisebb voltam , folyton engem piszkáltak, de ennek mostmár vége. –bólintottam, és odabújtam hozzá, mire ő adott egy puszit a fejemre.

Az évnyitó csak egy órás volt, szerencsére, aztán elindultunk hazafele, mondtam Billnek, h átjöhetne hozzánk. Örömmel igent mondott. Mikor hazaértünk, bemutattam anyukáméknak, azzal felmentünk a szobámba, és számítógépeztünk. Megmutatta a hivatalos honlapjukat, meg letöltöttük az összes számukat. 8 óra fele pedig haza indult, megint megölelt, és adott 2 puszit.

Másnap volt ez első tanítási nap. Minden jól ment, Bill és Dylen között ültem. Az első hét nagyon jó volt, minden szünetben a fiúkkal meg a haverjaikkal voltunk. Ám a második hét nem volt vmi jó. Az egész úgy kezdődött, h szerdán, mikor Billel beszélgettünk a padon elment melletünk az egyik fiú, akiről Bill azt mondta, h régen piszkálta, és így szólt:

-Mi van Billike? Mi a szitu? Úgy gondoltad máris lecsapod a kezünkről a legjobb csajokat? Hát ránk már nem is gondolsz? –azzal röhögve indult a haverjai felé. Bill felpattant, azzal majdnem neki esett, de én még idejében elkaptam, és átöleltem a nyakát, és a fülébe suttogtam:

-Hagyd! Csak irigy! Még annyit sem ér, h behúzz neki, oké?

-Igazad van, sajnálom. –felelte, azzal megölelt.

-Semmi baj. –azzal visszaültettem a padra.

Másnap pedig, mikor az ebédről mentünk visszafelé, az a fiú, akit egyébként Stephan-nak hívtak ezt mondta nekem:

-Szexi a rucid, csinibaba! Huppsz! Bocsi! Nem láttam a barátodat! Ezer bocs! Akkor majd máskor próbálkozok, mikor egyedül vagy, szivi! –azzal kacéran rám vigyorgott, és odafutott a haverjaihoz: Florianhoz, Reinmar-hoz és Ronaldhoz. Bill megint nagyon felbőszült, és Stephannak akart menni, de megállítottam, és ezt mondtam:

-Ne, hagyd, csak azért csinálja, h bosszantson! Egyébként ha kikezdene velem, tuti nem lépnék, mert én téged szeretlek! –mondtam, mire így felelt:

-Te tényleg szeretsz engem?

-Már h ne szeretnélek? –és így folytattam: -Nem próbálod meg újra?

-Mit? –kérdezte.

-Hát…. –mondta, és átöleltem a nyakát, mire ő elmosolyogott és megcsókolt. Csodálatos volt. Hazamentünk, és nálunk vacsorázott. A szüleim nagyon megkedvelték!

A következő hét simán ment, Dylen és Tom úgy turbékoltak, mint a galambok! De aztán eljött az első sulibuli napja, amire négyesben mentünk. Nagyon jó kedvünk volt, és Bill átjött, h kiválasszuk melyik ruhámban menjek. Végül egy fekete toppra és egy cool fekete nacira esett a választásunk. Billen egy sötétkék póló, egy fekete naci, és egy fekete-fehér bőrdzseki volt! Nagyon egymáshoz voltunk öltözve! J Azzal elindultunk! Tomékkal félúton találkoztunk. Mikor odaértünk a srácok köszöntöttek minket, azzal bemutatták nekünk a barátnőiket, akik nagyon kedves csajszik voltak! Aztán nagy nehezen berángattam Billt táncolni, mert pont lassú szám ment. Lassúztunk, nagyon jó volt! Aztán egy pörgősebb szám jött, mire Bill elment hozni vmi innivalót! Én addig ott álltam a táncparketten, és ekkor odalépett hozzám Stephan, és azt mondta, h táncoljunk.

-Erre igazán semmi szükség, Bill mindjárt visszajön! Szállj le rólam! –mondtam, azzal levettem a kezeit a derekamról, de ő megfogta a csuklómat és visszarántott:

-Miért? Hiszen még nincs itt! Igazán összebújhatnánk addig egy kicsit! –mondta, azzal a keze egyre lejjebb csúszott, és már a hátsómat fogdosta, mire én próbáltam elmenni onnan, de nem hagyta, ezért lekevertem neki egy nagy taslát, aztán megint próbálkozott, mire én elkezdtem ütni-verni, és ordibálni vele, h engedjen el. Ekkor ért vissza Bill, aki csak annyit látott, h Daniel és Mathis lefogják Stephant, és Tom háta mögé bújva pityergek, miközben Tom ordibál vele. Odaadta az üdítőket Andreasnak, és behúzott egyet Stephannak, és ezt mondta:

-Szállj le a barátnőmről, és rólam örökre,  vagy megbánod! –azzal odalépett hozzám, magához húzott, megölelt, és közben nyugtatgatott. Mikor végre megnyugodtam, megkérdeztem nem mehetnénk-e el máshova. Azt mondta, h oké, és elindultunk. Előtte persze szóltunk a többieknek, h lelépünk, mindenki megpuszilt, és megölelt, mikor búcsúzkodtunk! Aztán elindultunk, egész úton hozzábújtam, ő meg védelmezően átölelt, és beszélt hozzám, meg puszilgatott. Hozzájuk mentünk, és megvacsoráztunk! Ő maga csinálta a kaját, nagyon édes volt! Megettük, aztán tv-ztünk, és ott aludtunk el a kanapén. Minden olyan szép volt, és az már tuti, h Stephan nem fog többé piszkálni!