Valóban az igazság, vagy csak álom?

Kezdetben nem is szerettem a Tokio Hotel-t. Csak egy rakás német
lánynak öltözött fiúnak tartottam őket, mint minden antifan. De ez
megváltozott, amikor az egyik barátnőm átküldte 2
számukat...onnantól kezdve és is olyan TH bolond lettem, mint mások.
Aminek sajnos egyes barátnőim nem igazán örültek...De mind1, nme
foglalkoztam velük. Hál'istennek akadtak a környezetemben olyanok is,
akik anyira bolondok voltak, mint én. :D Kezdetben Bill-t is csak egy
buzinak tartottam...de idővel, miután egyre több mindent tudtam meg
róla, ...mondhatni belehabarodtam. Aminek sajna jómagam sem
örültem...de ez van...
Szóval a történetem a VIVA COMET gálával kezdődik. Mindenki
mehetett, csak én, meg egyii legjobb barátnőm nem. Sajnos az a
fránya kirándulás keresztbetett... És vajon miért akartunk ennyire
menni? Na ná hogy azért, mert a Tokio Hotelk is fellépet benne...
-Olyan kicseszés, hogy csak mi nem mehetünk!-mondtam Alexának.
-Jah, pedi úgy örültem volna, ha láthatom Tom-ot. Annyira boldog
lettem volna! De amintanyunak említettem...rögtön mondta, hogy szó
se lehet róla, másnap hajnalban kell kellni? És akkor mi van?
-Engem meg sem akart hallgatni! Rögtön, hogy még mit nem. Bár ha
nme lenne ez a kirándulás akkor tuti, hogy meggyőztem, volna...
-Jah, én is. Nagy kár...pedig gondolom te is nagyon boldog lettél volna,
ha láthatod Bill-t.
-Hát igen. Ez van. Nah mind1, most lerakom, mert mennem kell
vacsizni. Holnapo találkozunk. Puszika!
-Puszi, légy jó!
Miután leraktam a telefont, leültem enni. De nem volt semmi étvágyam.
Ezen az egész COMET dolgon járt az eszem...és még fürdés és alvás
közbeen is. Szal nme sokat aludtam.
Hát elérkezett a várva-várt Comet.(Már akinek)
Alexával mi csak unottan pakoltuk táskáinkat, gindolkoztunk, hogy mit
is vigyünk magunkkal.
-jahj, már annyira nincs kedvem menni!-ült le nyűgösen Alexa.
-És gondolj bele milye jó annak, aki most ott van...
-Inkább kösz kihagyom, így is szar a kedvem. Nah anyu mindjárt itt
lesz értem...szerintem hajnalban kelés ide vagy oda, ne fogok valami
sokat aludni az éjszaka...-Alexa most Tom-ra gondoltm aki biztosan
megint jól becsajozik, ahogy szokta. Hisz mindenki tudja, hogy szépek
a magyar lányok.
Miután Alexa hazament, lefeküdtem aludni. De mint ahogy már előtte si
említettem, nme aludtam valami sokat. De aban a pár órában is Bill-el
álmodtam...
Eljött az indulás ideje. A  buszban Alexával TH-t hallgattunk, és a
srácokra gondoltunk. Nem is tudtuk, hogy ne csak mi haladunk ezen az
útvonalon...
-Fáradtnak tűnsz Bill!-mondta a turnébuszban Tom. Miután látta, hogy
Bill már nagyon nem figyel, azt súgta Gustav és Georg fülébe:
-Ráférne már egy tisztességes barátnő, aki szereti...nem csak a
hírneve miatt.
Pécsen...
Miután leértünk Pécsre elfoglaltuk szobáinkat, kipakoltunk, majd
szerveztünk egy "jó" kis programot. Mindenkinke el kellett énekelnie
egy dalt amit szeret.(tanári hülyeség:S) Végül is ilyen karaoke
szerűség, de mégis más...Rajtam volt a sor. Legnagyobb
meglepetésemre néma csönd lett, mikor föláltam, mikrofont ragadtam,
és beraktam a zenét...a Tokio Hoteltől a Durch den Monsun-t
énekeltem. Alexa besegített  a vokál részben. Mások szerint
gyönyörűen, de borzasztó üres tekintettel énekeltem...mindenki egy
kis buszra lett figyelmes, ami leparkolt az ajtó előtt. De én nem
törődtem vele, csak énekeltem...
-Halljátok ezt a zenét?-kérdezte Bill.-Ez a mi dalunk! De ki énekel?-
beléptek a házba, és meglátták osztályunkat. Felénk indultak. Mindenki
azonnal fölfigyelt rájuk, kivéve én, én csak egyre az ablakon klifele
bámulva énekeltem. Mire egy ismerős hang ütötte meg
fülemet...Fölemeltem fejemet, és Bill állt előttem, mikrofonnal a
kezében. Énekelni kezdett. Intett nekem, hogy folytassam én is.
Folytattam. Soha nem gondoltam volna, hogy valóban teljesülni fog az
álmom...ott álltam Bill mellett, és duettet énekeltünk. Életem legszebb
percei voltak...Miután vége lett a számnak őrült naagy sikítás és
tapsvihar ütötte meg fülemet. Tombolt mindenki, tapsoltak, sikítoztak.
Még mindig nem tértem magamhoz...Ő állt mellettem. Mégnagyobb
meglepetésemre hozzám szólt, méghozzá magyarul!
-Csodaszép hangod van! És te magad is az vagy.-mosolygott rám
azzal az édes tekintetével.
-óh, köszönöm...vagyis...-megráztam a fejem. Azt hittem, hogy
álmodom!
-Valami baj van? Mi az?
-Semmi csak...-ekkor Alexa ugrott mellém-Gondoltad volna Betty? Itt
vannak a srácok...és tre meg Bill...csodálatosan énekeltetek!.ekkor
Tom lépett Alexa mellé, és átkarolta a vállát, mire Alexa tök aranyosan
elpirult.
Ezt a szép pillanatot sajnos megtörete tanárunk...
-Gyerekek! Indulnunk kell, vár rámk a múzeum!...Hát ti meg kik
vagytok?-kérdezte gyanakvóan.
-Senkik, már megyünk is!-mondta Tom, és elkezdett kifelé száguldozni.
-Még egy szóra Betty!-fogta meg karomat Bill.-Tudunk ma valahol
találkozni?
-Hát...lesz egy szabad óránk, amikor szabadon mehetünk nézelődni.
Akkor találkozzunk a kútnál, mondjuk...4 -kor!
-Rendben, akkor 4-kor a kútnál!
Azzal elviharoztak. Tom még egyszer visszanézett, Alexára kacsintott,
majd azt súgta:
-Te is gyere!
-Rendben!
Ezek után már ne tudtunk a múzeumra koncentrálni.
-El sem hiszem! Én olyan boldog vagyok!-lelkendezett Alexa.-Tom
olyan imádnivaló! Vajon mit akar mondani?
-Nem tudom...én Bill mondanivalójára is kíváncsi vagyok...-feleltem már
kevásbé kivirult arccal.
-Jahj Betty! Legnagyobb álmod vállt valóra, erre meg egy mosolyt syem
eresztesz meg? Mi a baj?
-Csakhogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...rossz vége
lesz...amúgy sem...áhhh mind1! Hagyjuk!
Később...
-Gyerekek! ! óra lesz 1 perc múlva. Most kaptok 1, azaz egy órát, amíg
vásárolhattok, vagy nézelődhettek, vagy akármi. De nem el tévedni!
-Rendben!
Azzal mindenki elment. Mi Alexával a kúthoz siettünk, és láttuk, hogy a
fiúk már ott vannak. Tom szélles, aranyos mosollyal fogadta Alexát. Bill
is mosolygott ugyan, de ebből a mosolyból aggodalmat szűrtem le.
-Noss, mi ne is zavarunk!-vigyorgott Tom.-Alexa nincs kedved fagyizni?
-De, nagyon szívesen!-válaszolta.
Elmentek...
Bill-el ott ültünk ketten a kút szélén. Legmerészebb álmaimbna sem
gondoltam volna, hogy ez valóban megtörténhet velem. De igaz volt.
-Figyelj Betty! Tudom, hogy nem tudunk még szinte semmit sem
egymásról, de lenne itt valami... szóval...lehet, hogy hihetetlenül
hangzik, de amikor megláttalak éneklés közben...szóval nagyon
megtetszettél nekem. Bár...sajnos tudom, hogy ez a távolság meg
minden, szóval...
-Ne is folytasd!-vágtam szavába.-Tudom, hogy mire gondolsz. Mi
sajnos ne tudjuk ilyen könnyen felfogni ezt a dolgot, mint
Alexáék...szóval...nem tudom te hogy vagy vele, de én szeretnék veled
lenni! Csakhogy ez a távolság, meg neketek a folytonos koncertek...ne
tudom mi legyen. De ugye nem csak valami tréfa? Valami fogadás
Tommal, hohy ki szed fel több magyar lányt?
-Dehogy is! Hát ilyennek látszom? Tudod elég rosszul vagyok
mostanában...akkor miért szórakoznék egy olyan lánnyal mint te?
Szerinted nekem most erre van szükségem?
-Nme dehogy, kérlek ne haragudj rám! Csak tudod, legmerészebb
álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer valóba itt ülhetek
veled...
-Figyelj! Mit szólnál, ha elmennénk vásárolni. meg nézelődni? Közbe
ismerkedhetnénk...
-Oké! Menjünk!
Közben Alexáék járták az utcákat, boltokat...beszélgettek, szakadtak a
röhögéstől, és elcsattant az első csók...
-Tudod nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezt mondom egy
lánynak de...öhm...izé...asszem belédszerettem!
-Nah csaak mimondtad! Asszem én is beléd!-kacsintott a fiúra.
-Nah akkor jó! -mosolygott Tom.-De tudod annyira örülök, hogy Bill is
talált magának valakit...tudod már igazán ráfért...
Sajnos mindannyian annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy ne
is vettük észre, hogy menyi az idő.
-Úr isten! Már fél 6! -kiáltottam. Időközbne Tomék is csatlakoztak
hozzánk.-Most mi lsez? Megölnek minket! Tuti, hogy nagyot kapunk
ezért!
-Az ne kifejezés! Szerintem már mindenki minket keres!
-Jól van gyertek, visszakísárünk titeket!-mondta Bill.
Azzal rohantunk vissza a szálásra...
-Elárulná nekem a 2 ifjúhölgy, hogy hol voltak? Miben állapodtunk
meg?-kiabált tanárunk.
-Nagyon sajnálom tanárnő! Sajnos nem figyeltük az órűt és...
-Semmi kifogás! Értesítettema szülőket. Fölmentek mindketten a
szobátokba, és ti a hátralévő Pécsen töltött idő alatt fönn fogtok
tanulni!
-Értettük!
Mikor fölmentünk, leültünk ágyainkra. Mikor mindenki elment, hangokat
hallottunk. Valaki dobálta ablakunkat. Tom és Bill voltak azok!!!
-Hé, halljátok! Nem tudtok lejönni? Ugyanis...
-Szóval gyertek le, mert fontos lenne!-vágott Tom szavába Bill.
-Oké, megyünk. Kimászunk, szóval kapjatok el!-nevetett Alexa. Nekem
már feleannyira sem volt  jó kedvem, mint neki mert tudtam,hogy miről
lesz szó...Mikor leértünk megálltunk egymással szemben...
-Szüval...noss...sajnos eljött a búcsúidő...nekünk sajnos mennünk
kell ...-mikor Bill kimondta e szavakat, jkönnycseppek száza gördült le
arcomon. De ahogy láttam Alexának is...
-Figyelj szivecském! SAJNÁLOM!-mondta érzelmesen Tom.
-Tényleg ne tudnátok velünk jönni?
-Sajnálom de nem... Még el kell végeznünk a sulit...addig sehova...meg
anyuék...szóval...-és kitört Alexából a sírás, és megragadsta Tomot, és
szorosan átölelte.
-Figyelj Bill!-szólaltam meg végre én is.-Sajnálom, de nincs más
választásunk!-mondtam, de a sírástól alig tudtam beszélni.-Szeretlek,
de sajnos nem lehetönk együtt. A távolság...
-Értem.-mondta szinte ,már ő is sírva. akkor közellépett hozzám,
megölelt, majd megcsókolt. Azt akartam, hohy soha ne érjen véget az
a pillanat, hogy soha ne kelljen elválnunk.De véget ért. A srácok útnak
indultak, mi meg könnyes szemekkel néztünk utánuk. Nme tudtuk
biztosan, hogy valóban találkozunk-e még.
-Betty! Ne félj, hívlak naponta 20-szor is!-kiáltotta vissza Bill a
turnébuszból.
-És úgyszintén drágaságom!-Kiáltotta Tom.-Hiányozni fogsz kicsim!
-Te is nekem!-mondta sírva Alexa.
Integettünk még egy darabig utánuk, De mikor már nem láttuk a
kisbuszt összerogytam. Alexa is. Ott ültünk szerencsétlenül. Amikor
szinte majdnem egyszerre megszólalt mindnkettőnk telefonja. SMS
érkezett!
-Tiszta szívemből szeretlek!-írta nekem Bill.
-Nme gondoltam volna, hogy ezt fogom majd mondani egy lánynak, de
nagyon-nagyon szeretlek kicsim!-írta Tom Alexának.
Elmosolyodtunk, és visszamentünk a szobánkba.
Másnap a buszon ugyan azzal a szomorú arckifejessel  utaztunk, egy
óriási különbséggel! Akkor már tudtuk, hogy igaz volt ez a pénteki nap,
és ha csak egyetlen árva nap is volt, de igaz volt! És szerettek minket!
És mi is őket...ez a nap egy életre megmarad...főleg, hogy a srácok
igéretüket megtartva mindenna hívtak, vagy üzentek!!!

Pár hgét múlva...
Épp Alexáéknál voltunk, amikor csengetett valaki. Alig hittünk a
szemünknek, amikor megláttuk az ajtóban Bill-t és Tom.ot!!! Pár hétig
maradtak Budapesten...de ez már egy másik történet! ;)))
A történetet írta: Betty