Prue sztorija

Ez életem legrosszabb napja! Gondoltam, miközben az egyik utcán átvágva siettem hazafelé.

Miért? Mondd miért? Miért pont most? Ezeket a kérdéseket tettem magamnak. Ma szakított velem a barátom, akit nagyon szerettem, azt hittem soha se lesz vége a kapcsolatunknak, erre mikor ma benyitottam a termükbe, egy tök idegen csajjal smárolt, és mikor észrevette h ott vok, én elrohantam sírva, mire ő utánam jött, és magyarázkodni próbált, de én lekevertem neki egy nagyot, majd elrohantam. A legjobb barátnőm próbált vigasztalni, nem túl sok sikerrel.

Az egészet még az is tetézte, h kémia órán én csináltam a kísérletet, szokás szerint, és mikor egy kicsit elkalandoztak a gondolataim a reggel történtekre, kicsit félre ment a kénsav! A tanárnő pedig e szavakkal illetett:

-Prue! Mi van veled? Miért nem figyelsz? Nem szoktál te ilyen lenni! Figyelj már jobban!!! Vigyázz, még a végén ezt is kilötyögteted! Add ide, majd én folytatom!

Azzal a helyemre slattyogtam, és magamba roskadva a padra borultam. A sírás kerülgetett, de erre a kis időre erős maradtam! Dylen együtt érzően megsimogatta a hátam. Mikor vége lett az órának, én  voltam az első, aki elhagyta a termet. Dylen felajánlotta, h hazakísér, de én inkább nemet mondtam. Csak mentem és mentem, nem figyeltem semmire és senkire. Még azt sem vettem észre, h nagyon éhes vok. Csak mentem, mikor vki belém jött, én pedig elestem!

-A francba! –mondtam hangosan, mire az, aki fellökött felém nyújtotta a kezét, és ezt mondta:

- Ó, bocsáss meg, próbáltam arrébb menni, de arra már nincs járda!

Felnéztem rá. Egy magas sminkelt érdekes hajú gyerek állt felettem. A felém nyújtott kezén a körmök pedig festve voltak.

-Hú, de egy elbaszott csaj! –gondoltam, és inkább önerőmből álltam fel. Már annyira dühös voltam, h azt hittem fellököm! Tovább mentem, de erre ő csak nem akadt le rólam:

-Igazán nem akartalak fellökni! Bocs!

Azzal elém jött, és megfogta a vállamat, és ezt mondta:

-Bocs! Oké? Sajnálom! Nem direkt volt! Na! Mondj már vmit!

Én éppen nyitni akartam a számat, h jól leosszam, de ekkor émelygés fogott, és elsötétült előttem a világ, és egy nagy koppanást hallottam.

Mire felébredtem, egy besötétített szobában voltam, és nagyon fájt a fejem. Felültem, körülnéztem, és az az érdekes figura lépett be a szobába.

-Szia! Hogy vagy? Kipihented magad?

-Szia! Mit keresek itt? És te miért vagy itt? És nem vok jól, fáj a fejem!

-Tudod, mikor az utcán tegnap fellöktelek, épp mondani akartál mondani vmit, de elájultál, de én épp elkaptalak, és mivel semmit sem tudok rólad, gondoltam míg ki nem pihented magad, elhozlak hozzám. Ez az én házam, és az én szobám! És az én ágyamban fekszel! – mondta hamiskásan mosolyogva!

-Aha, értem! –mondtam még mindig megzavarodva a történtektől. –Egyébként Prue vok, és te?

-Ó, bocs, h még be sem mutatkoztam! Bill vok. –mikor ezt kimondta, odanyújtottam neki a kezem, h kezet rázzunk, de ekkor annyira belenyilallt a fejembe a fájdalom, h inkább visszadőltem az ágyba!

-Vigyázz, nem szabad megerőltetned magad!

Azzal odaült mellém az ágyra, és figyelt.

-Bocsi mindenért: h tegnap olyan izé voltam meg h elájultam! Tudod nagyon rossz napom volt!

-Semmi gáz, látszott rajtad! Fő, h jobban vagy! Egyébként kb. 1-ig virrasztottam melletted, nagyon aranyosan alszol! –mondta Bill.

-Huhh, köszi, igazán nem kellett volna! De miért figyelted, h h alszom? –kérdeztem.

-Hát mert annak ellenére, h tegnap nem voltál vmi nagyon beszédes, azért nekem szimpi voltál. –felelte, megint azzal a kis mosolyával a száján.

-Köszi, te is szimpi voltál nekem, annak ellenére, h fellöktél.

Ekkor belépett egy magas, vékony fiú laza cuccban.

-Ó, bocsi, zavarok? –kérdezte, de Bill intett neki, h nem zavar, és bejöhet.

-Tom vok, Bill ikertesója, jobban vagy már, kis beteg?

-Igen, köszi. Ja, és Prue vok.

Tom kiment, majd megkérdeztem Billtől hány óra. Mire ő:

-8 múlt 10 perccel.

-Szentég! Már rég suliban kellene lennem! Elkéstem! –épp ki akartam pattanni az ágyból, de Bill visszahúzott, és ezt mondta:

-Nyugi, ma szombat van, nincs suli!

Ezen kicsit megkönnyebbültem, de azért ezt mondtam:

-Ja, oké, de akkor sem kellene itt lennem! Elfoglalom az ágyad!

Erre Bill hahotázásban tört ki, mire én kicsit megsértődtem! Persze csak olyan viccesen. És visszafeküdtem az ágyába, és ezt mondtam:

-Hát jó, akkor maradok, és foglalom az ágyad! Majd a fal felé fordulva betakarózva úgy tettem, mint ha aludnék, mikor éreztem, h ő is mellém fekszik, és visszafordít maga felé.

-Mondd el kérlek miért volt tegnap olyan rossz napod! –és én elmeséltem neki mindent, és látszott rajta, h nagyon megértő. Ez jól esett. Ekkor megcsörrent a telefonom. Dylen volt az.

-Szia! Na mi van veled? Miért nem hívtál a megszokott időben? –erre én elmondtam neki mindent, majd leraktuk.

-Na, mostmár tényleg mennem kellene!  Nagyon köszi, édes vagy! –mondtam, azzal egy gyors puszit nyomtam az arcára, összeszedtem a cuccaimat, és levágtáztam a lépcsőn. Mire felocsúdott, már kiléptem az ajtón. Utánam futott, és ezt mondta:

-Hé, Prue, várj!! Ha vkire vagy vmire szükséged van, csak hívj, oké?

-Ez mind szép és jó, de nincs meg a számod! - mondtam nevetve, azzal számot cseréltük, adtam neki még egy puszit, és elindultam.

Ő még mindig ott állt, és ezt kiáltotta:

-Ha hazaértél hívj!

-Oké! –kiáltottam vissza. Mikor hazaértem mázlimra a szüleim nem voltak otthon. Akkor ugrott be, h 3 napig továbbképzésen lesznek. Ideje volt felhívni Billt.

-Szia! –mondtam én, mikor felvette.

-Szia! Na, hazaértél?

-Nagyon úgy tűnik!- mondtam, majd így folytattam: nincs kedved elmenni vhova vagy csinálni vmit?

-De! Mit szólnál a mozihoz? –kérdezte.

-Oké, egy óra múlva megfelel?

Igen, akkor ott talizunk! Szia! –köszönt el, majd letette.

Lázasan készülődtem, és közben arra gondoltam, h milyen helyes srác ez a Bill és édes. Elég gyorsan elment az az 1 óra, ezért elindultam, és ő már a mozi előtt várt rám. Adtam neki 2 puszit, és bementünk.

-És mit fogunk megnézni? –kérdeztem kíváncsian.

-Egy hiper romantikus filmet. –mondta a már megszokott kis kacér mosolyával.

-Csak nem akarsz elcsábítani?

-Hát…. -mondta sunyin, mire lenevettük magunkat.

A film szuper volt, mikor vége lett Bill hazakísért, és az ajtóban búcsúzkodtunk. Megígértem, h holnap hívom. Megint 2 puszival búcsúztam, és integettem neki.

Másnap reggel hívtam, és megkérdeztem, h volna-e kedve elmenni egy szórakozóhelyre a közelben. Igent mondott, és délután ott találkoztunk. Mikor beléptünk Bill ezt mondta:

-Huhhh, hát én nem igazán tudok táncolni! –mert látta, h rengetegen táncolnak.

-Jaj, ne kéresd már magad! –mondtam, azzal a táncparkettre cibáltam, és épp egy lassú szám ment, úgyh táncolni kezdtünk.

-Nem is vagy olyan rossz! –suttogtam a fülébe!

-Ha te mondod… -mondta, azzal a vállamra hajtotta a fejét! Vagy fél óráig táncoltunk, majd mikor vége lett az utolsó lassú számnak, Bill felém fordult, és ezt mondta:

-Köszi, h táncoltál velem. Sok bizalom kellett hozzá.

-Jaj, ne hülyéskedj! Jól táncolsz te, csak nem mered bevallani! –mondtam mosolyogva, de ő így felelt:

-Prue, amióta megláttalak, azóta nagyon megtetszettél nekem. Még sosem éreztem ilyet senki iránt, azt hiszem beléd szerettem.

-Én is pontosan ugyanígy érzek. –válaszoltam, mire ő megcsókolt. Nagyon jól csókol! Gondoltam, és boldog voltam.

Minden jó, ha vége jó!