TI KÜLDTÉTEK
Prue 2006.06.05. 13:06
Ez az 1. olyan sztori, amire szavazni lehet!
Valóban az igazság, vagy csak álom?
Kezdetben nem is szerettem a Tokio Hotel-t. Csak egy rakás német lánynak öltözött fiúnak tartottam őket, mint minden antifan. De ez megváltozott, amikor az egyik barátnőm átküldte 2 számukat...onnantól kezdve és is olyan TH bolond lettem, mint mások. Aminek sajnos egyes barátnőim nem igazán örültek...De mind1, nme foglalkoztam velük. Hál'istennek akadtak a környezetemben olyanok is, akik anyira bolondok voltak, mint én. :D Kezdetben Bill-t is csak egy buzinak tartottam...de idővel, miután egyre több mindent tudtam meg róla, ...mondhatni belehabarodtam. Aminek sajna jómagam sem örültem...de ez van... Szóval a történetem a VIVA COMET gálával kezdődik. Mindenki mehetett, csak én, meg egyii legjobb barátnőm nem. Sajnos az a fránya kirándulás keresztbetett... És vajon miért akartunk ennyire menni? Na ná hogy azért, mert a Tokio Hotelk is fellépet benne... -Olyan kicseszés, hogy csak mi nem mehetünk!-mondtam Alexának. -Jah, pedi úgy örültem volna, ha láthatom Tom-ot. Annyira boldog lettem volna! De amintanyunak említettem...rögtön mondta, hogy szó se lehet róla, másnap hajnalban kell kellni? És akkor mi van? -Engem meg sem akart hallgatni! Rögtön, hogy még mit nem. Bár ha nme lenne ez a kirándulás akkor tuti, hogy meggyőztem, volna... -Jah, én is. Nagy kár...pedig gondolom te is nagyon boldog lettél volna, ha láthatod Bill-t. -Hát igen. Ez van. Nah mind1, most lerakom, mert mennem kell vacsizni. Holnapo találkozunk. Puszika! -Puszi, légy jó! Miután leraktam a telefont, leültem enni. De nem volt semmi étvágyam. Ezen az egész COMET dolgon járt az eszem...és még fürdés és alvás közbeen is. Szal nme sokat aludtam. Hát elérkezett a várva-várt Comet.(Már akinek) Alexával mi csak unottan pakoltuk táskáinkat, gindolkoztunk, hogy mit is vigyünk magunkkal. -jahj, már annyira nincs kedvem menni!-ült le nyűgösen Alexa. -És gondolj bele milye jó annak, aki most ott van... -Inkább kösz kihagyom, így is szar a kedvem. Nah anyu mindjárt itt lesz értem...szerintem hajnalban kelés ide vagy oda, ne fogok valami sokat aludni az éjszaka...-Alexa most Tom-ra gondoltm aki biztosan megint jól becsajozik, ahogy szokta. Hisz mindenki tudja, hogy szépek a magyar lányok. Miután Alexa hazament, lefeküdtem aludni. De mint ahogy már előtte si említettem, nme aludtam valami sokat. De aban a pár órában is Bill-el álmodtam... Eljött az indulás ideje. A buszban Alexával TH-t hallgattunk, és a srácokra gondoltunk. Nem is tudtuk, hogy ne csak mi haladunk ezen az útvonalon... -Fáradtnak tűnsz Bill!-mondta a turnébuszban Tom. Miután látta, hogy Bill már nagyon nem figyel, azt súgta Gustav és Georg fülébe: -Ráférne már egy tisztességes barátnő, aki szereti...nem csak a hírneve miatt. Pécsen... Miután leértünk Pécsre elfoglaltuk szobáinkat, kipakoltunk, majd szerveztünk egy "jó" kis programot. Mindenkinke el kellett énekelnie egy dalt amit szeret.(tanári hülyeség:S) Végül is ilyen karaoke szerűség, de mégis más...Rajtam volt a sor. Legnagyobb meglepetésemre néma csönd lett, mikor föláltam, mikrofont ragadtam, és beraktam a zenét...a Tokio Hoteltől a Durch den Monsun-t énekeltem. Alexa besegített a vokál részben. Mások szerint gyönyörűen, de borzasztó üres tekintettel énekeltem...mindenki egy kis buszra lett figyelmes, ami leparkolt az ajtó előtt. De én nem törődtem vele, csak énekeltem... -Halljátok ezt a zenét?-kérdezte Bill.-Ez a mi dalunk! De ki énekel?- beléptek a házba, és meglátták osztályunkat. Felénk indultak. Mindenki azonnal fölfigyelt rájuk, kivéve én, én csak egyre az ablakon klifele bámulva énekeltem. Mire egy ismerős hang ütötte meg fülemet...Fölemeltem fejemet, és Bill állt előttem, mikrofonnal a kezében. Énekelni kezdett. Intett nekem, hogy folytassam én is. Folytattam. Soha nem gondoltam volna, hogy valóban teljesülni fog az álmom...ott álltam Bill mellett, és duettet énekeltünk. Életem legszebb percei voltak...Miután vége lett a számnak őrült naagy sikítás és tapsvihar ütötte meg fülemet. Tombolt mindenki, tapsoltak, sikítoztak. Még mindig nem tértem magamhoz...Ő állt mellettem. Mégnagyobb meglepetésemre hozzám szólt, méghozzá magyarul! -Csodaszép hangod van! És te magad is az vagy.-mosolygott rám azzal az édes tekintetével. -óh, köszönöm...vagyis...-megráztam a fejem. Azt hittem, hogy álmodom! -Valami baj van? Mi az? -Semmi csak...-ekkor Alexa ugrott mellém-Gondoltad volna Betty? Itt vannak a srácok...és tre meg Bill...csodálatosan énekeltetek!.ekkor Tom lépett Alexa mellé, és átkarolta a vállát, mire Alexa tök aranyosan elpirult. Ezt a szép pillanatot sajnos megtörete tanárunk... -Gyerekek! Indulnunk kell, vár rámk a múzeum!...Hát ti meg kik vagytok?-kérdezte gyanakvóan. -Senkik, már megyünk is!-mondta Tom, és elkezdett kifelé száguldozni. -Még egy szóra Betty!-fogta meg karomat Bill.-Tudunk ma valahol találkozni? -Hát...lesz egy szabad óránk, amikor szabadon mehetünk nézelődni. Akkor találkozzunk a kútnál, mondjuk...4 -kor! -Rendben, akkor 4-kor a kútnál! Azzal elviharoztak. Tom még egyszer visszanézett, Alexára kacsintott, majd azt súgta: -Te is gyere! -Rendben! Ezek után már ne tudtunk a múzeumra koncentrálni. -El sem hiszem! Én olyan boldog vagyok!-lelkendezett Alexa.-Tom olyan imádnivaló! Vajon mit akar mondani? -Nem tudom...én Bill mondanivalójára is kíváncsi vagyok...-feleltem már kevásbé kivirult arccal. -Jahj Betty! Legnagyobb álmod vállt valóra, erre meg egy mosolyt syem eresztesz meg? Mi a baj? -Csakhogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...rossz vége lesz...amúgy sem...áhhh mind1! Hagyjuk! Később... -Gyerekek! ! óra lesz 1 perc múlva. Most kaptok 1, azaz egy órát, amíg vásárolhattok, vagy nézelődhettek, vagy akármi. De nem el tévedni! -Rendben! Azzal mindenki elment. Mi Alexával a kúthoz siettünk, és láttuk, hogy a fiúk már ott vannak. Tom szélles, aranyos mosollyal fogadta Alexát. Bill is mosolygott ugyan, de ebből a mosolyból aggodalmat szűrtem le. -Noss, mi ne is zavarunk!-vigyorgott Tom.-Alexa nincs kedved fagyizni? -De, nagyon szívesen!-válaszolta. Elmentek... Bill-el ott ültünk ketten a kút szélén. Legmerészebb álmaimbna sem gondoltam volna, hogy ez valóban megtörténhet velem. De igaz volt. -Figyelj Betty! Tudom, hogy nem tudunk még szinte semmit sem egymásról, de lenne itt valami... szóval...lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de amikor megláttalak éneklés közben...szóval nagyon megtetszettél nekem. Bár...sajnos tudom, hogy ez a távolság meg minden, szóval... -Ne is folytasd!-vágtam szavába.-Tudom, hogy mire gondolsz. Mi sajnos ne tudjuk ilyen könnyen felfogni ezt a dolgot, mint Alexáék...szóval...nem tudom te hogy vagy vele, de én szeretnék veled lenni! Csakhogy ez a távolság, meg neketek a folytonos koncertek...ne tudom mi legyen. De ugye nem csak valami tréfa? Valami fogadás Tommal, hohy ki szed fel több magyar lányt? -Dehogy is! Hát ilyennek látszom? Tudod elég rosszul vagyok mostanában...akkor miért szórakoznék egy olyan lánnyal mint te? Szerinted nekem most erre van szükségem? -Nme dehogy, kérlek ne haragudj rám! Csak tudod, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer valóba itt ülhetek veled... -Figyelj! Mit szólnál, ha elmennénk vásárolni. meg nézelődni? Közbe ismerkedhetnénk... -Oké! Menjünk! Közben Alexáék járták az utcákat, boltokat...beszélgettek, szakadtak a röhögéstől, és elcsattant az első csók... -Tudod nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezt mondom egy lánynak de...öhm...izé...asszem belédszerettem! -Nah csaak mimondtad! Asszem én is beléd!-kacsintott a fiúra. -Nah akkor jó! -mosolygott Tom.-De tudod annyira örülök, hogy Bill is talált magának valakit...tudod már igazán ráfért... Sajnos mindannyian annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy ne is vettük észre, hogy menyi az idő. -Úr isten! Már fél 6! -kiáltottam. Időközbne Tomék is csatlakoztak hozzánk.-Most mi lsez? Megölnek minket! Tuti, hogy nagyot kapunk ezért! -Az ne kifejezés! Szerintem már mindenki minket keres! -Jól van gyertek, visszakísárünk titeket!-mondta Bill. Azzal rohantunk vissza a szálásra... -Elárulná nekem a 2 ifjúhölgy, hogy hol voltak? Miben állapodtunk meg?-kiabált tanárunk. -Nagyon sajnálom tanárnő! Sajnos nem figyeltük az órűt és... -Semmi kifogás! Értesítettema szülőket. Fölmentek mindketten a szobátokba, és ti a hátralévő Pécsen töltött idő alatt fönn fogtok tanulni! -Értettük! Mikor fölmentünk, leültünk ágyainkra. Mikor mindenki elment, hangokat hallottunk. Valaki dobálta ablakunkat. Tom és Bill voltak azok!!! -Hé, halljátok! Nem tudtok lejönni? Ugyanis... -Szóval gyertek le, mert fontos lenne!-vágott Tom szavába Bill. -Oké, megyünk. Kimászunk, szóval kapjatok el!-nevetett Alexa. Nekem már feleannyira sem volt jó kedvem, mint neki mert tudtam,hogy miről lesz szó...Mikor leértünk megálltunk egymással szemben... -Szüval...noss...sajnos eljött a búcsúidő...nekünk sajnos mennünk kell ...-mikor Bill kimondta e szavakat, jkönnycseppek száza gördült le arcomon. De ahogy láttam Alexának is... -Figyelj szivecském! SAJNÁLOM!-mondta érzelmesen Tom. -Tényleg ne tudnátok velünk jönni? -Sajnálom de nem... Még el kell végeznünk a sulit...addig sehova...meg anyuék...szóval...-és kitört Alexából a sírás, és megragadsta Tomot, és szorosan átölelte. -Figyelj Bill!-szólaltam meg végre én is.-Sajnálom, de nincs más választásunk!-mondtam, de a sírástól alig tudtam beszélni.-Szeretlek, de sajnos nem lehetönk együtt. A távolság... -Értem.-mondta szinte ,már ő is sírva. akkor közellépett hozzám, megölelt, majd megcsókolt. Azt akartam, hohy soha ne érjen véget az a pillanat, hogy soha ne kelljen elválnunk.De véget ért. A srácok útnak indultak, mi meg könnyes szemekkel néztünk utánuk. Nme tudtuk biztosan, hogy valóban találkozunk-e még. -Betty! Ne félj, hívlak naponta 20-szor is!-kiáltotta vissza Bill a turnébuszból. -És úgyszintén drágaságom!-Kiáltotta Tom.-Hiányozni fogsz kicsim! -Te is nekem!-mondta sírva Alexa. Integettünk még egy darabig utánuk, De mikor már nem láttuk a kisbuszt összerogytam. Alexa is. Ott ültünk szerencsétlenül. Amikor szinte majdnem egyszerre megszólalt mindnkettőnk telefonja. SMS érkezett! -Tiszta szívemből szeretlek!-írta nekem Bill. -Nme gondoltam volna, hogy ezt fogom majd mondani egy lánynak, de nagyon-nagyon szeretlek kicsim!-írta Tom Alexának. Elmosolyodtunk, és visszamentünk a szobánkba. Másnap a buszon ugyan azzal a szomorú arckifejessel utaztunk, egy óriási különbséggel! Akkor már tudtuk, hogy igaz volt ez a pénteki nap, és ha csak egyetlen árva nap is volt, de igaz volt! És szerettek minket! És mi is őket...ez a nap egy életre megmarad...főleg, hogy a srácok igéretüket megtartva mindenna hívtak, vagy üzentek!!!
Pár hgét múlva... Épp Alexáéknál voltunk, amikor csengetett valaki. Alig hittünk a szemünknek, amikor megláttuk az ajtóban Bill-t és Tom.ot!!! Pár hétig maradtak Budapesten...de ez már egy másik történet! ;))) A történetet írta: Betty
|